mindennap-ok?

Ismét egy elrontott nap. Nagyon elrontott kedvel, és így másodszorra vagyok a béka segge alatt, ha annál nem lehet lejjebb menni. Sebaj, mindig lesz ilyen. Megbántanak, akik eddig szerettek, vagy legalábbis nem akar jó lenni a környezet. Dobálom a fejvagyírást, számolom a bárányokat. Olvasok. Filozófiát gyártok az állapotokra és magam ellen placebonak. Haza jövök. Lemosom magamról a várost és elindulok az MLSZ-be, ahol a 2es szobába közlik velem, hogy az igazolás lefutási ideje 3nap, ezért nem fogok játszani vasárnap. Összesen egy pecsét kéne rá a 4es szobából. 3nap. Szar kedv. Nincs szerencse. Írás. 42. Magamba roskadásként nézegetem 130ft.-ból a boltokat és mielőtt megint lemosnám a várost, megnézem a karcokat a ducatin. Piros, de nem áll jól neki, a direkt díszítés. Nagyon gyorsan semmi jót a spontán karcolóknak és a 35foknak szeptemberben. Fej. Megint 42. Nem elmászkálós bárányok. A hangya megint zavarta álmomban a döglött kutyát. Nem érdekelte. Egy zebrán vannak. Gyalogátkelőhely zebrán és nem érzik jól magukat, bár ezt inkább sejtem, mint látom. Kicsit homályos van és szmog is van. A kutya inkább néző, mint részvevő.. pont, mint a padról pohárba pisilő vodka ember az andrássy út 27előtt. Ott van a ticketexpress, ahol nem veszek jegyet a szombati meccsre, és ahol nem veszek jegyet a coldplayre. Nem az igény miatt. A 130 miatt. Bárányból 42. Kicsit kérdőre vonom magam, hogy miért lettem én is az életem nézője elég erősen elaludva és popcornba dőlve. A metron utazva lettem már annyira fáradt, hogy megállóként elaludtam. Persze ilyen bóbiskolva, viszont egyből álmok kergettek miközben már záródott az ajtó. Egy erdőben felülről, ilyen völgyben. Sejtető kacaj. Hangos röhej kacaj, aztán halkul persze miközben a kamerám is mozog. Kavicsok, homok és a tengerpart felé. Ott már csak sejteni lehetett, hogy valahol kacagnak a völgyben. A battyhányn szálltam le, mint az elmúlt napokban oly sokszor. Elolvastam a reklámokat a falon. Bedobtam a 130at, gondosan és arányosan elosztva a kalapokba és műanyag kávéspoharakba, sőt még hegedű tokba is. Így márcsak zene volt nállam, két szem lila rágó, ami a büfében nem árul a dia büfés, aki a gólyaeskűben is szerepel, mint említés és mint büfésnéni. A telefonom, amit dobjunk el. A személyim, bár nem nagyon érdekelt ki vagyok, persze mentem haza, hogy álmodjam tovább. Tovább végre már a tengertől, ahol barnulhatok álmomban. A holdfénytől, egy holdtengeren. A partjáról nézem majd a földfelkeltét, és lementét. Egészen 6:30ig. bííp.