mindennap-ok?

A három szám összege 22. Csak úgy megjegyzem, ha már úgy vagyok, hogy ezt a számot szeretem. Az első hét utolsó napja, és akkor nem tartunk még sehol. A labdarúgó szövetség telefonszámát izgalmamban szövetszégnek mentettem el a tegnapi nap folyamán, ezért a negyedik óra közben a szövetszég hívott, hogy még is megcsinálták az igazolást. Lehet menni. Egy szolíd harcot vívtam egy kikérő papírért, hisz nem teljesen jó indok egy akármi, ami nem az iskola. Haza rohantam valutáért, mert dollár van, forint nincs. Fél1ig kellene odaérnem. 12:27kor az elvivendő papírokat elvive álltam meg a portán és jutott eszembe, hogy nem váltottam pénzt. Ha lehet papucsba rohanni, akkor rohantam. Rohantam egészen az első valuta váltóig, ami messze volt, a képzeletbeli startpisztoly helyéről. 12:34re teljesítettem a lépcsők, és tornázó hajléktalanok által spontán előidézett Ferenciek tere marathont. Még épp időben. Fel futottam a 4. emeletre, onnan kellett megkeresnem a legcsinosabb titkárnőt a 3asban (idéztem) a 2ésFeledik emeleten, aminek nem is kéne léteznie. Mert ugyanennyi erővel találhatta volna meg herri a 9 és háromnegyedik vágányt. Én nem futottam falnak bagolyal meg ilyen, de a 3asban lévő egy szem titkárnőt megtaláltam. Bizonylat, számla, itt írja alá kéri. A pénteki personal city challenge tour következő állomása volt a sportkórház. Nem azért, mert rászoktam vagy mert szeretem és ilyesmi, csak még hiányzott az igazolásról a pecsét. Nagy a sor, de nekem mondták, hogy nem kell bejelenkezni csak kopogjak, nyissak és kérjem. Hát ezt csináltam. Páran anyáztak és a kopogással megzavart félmeztelen EKGzott néni is szégyenlős lett, de azért kedvesek voltak. Megkérdezték ki vagyok és mit akarok, meg mondtam és pecsételtek, plusz még mellé mondták, hogy előbb hívtak be és nem figyeltem.. hát igen érdekesnek találtam, hogy egy kórházba előz meg a hírem, de már mentem is tovább békásmegyerre és a 143as buszra jól érezni magam. Rózsaszín szoba, rózsaszín kutya masnival és még pár olyan dolog, ami lehet rózsaszín. Napozás, és mechanikus barnulás. Elfolytott agresszívitás, és estére apa bele esett egy csőbe. Ami elég furán hangzik elsőre, ezért így is hagyom. Haza jöttem ápolni, de élt mint hal a vízben. Apa és a cső. Egy fedélre futott rá, ami elmozdult és cső lett alatta. Megettem a tonhalas tésztám és mentem, hogy a leghantosabbik danival találkozzak a margithídnál és a batyeszig elsétálva találjuk meg a többieket (kristófzsófi) a mátrasörözőben, ami olcsó, hangulatos és nagyon erős az erős paprika. Mi más kell még. Egy 74es Puch bringán tekertem el kristóf mögött a trafóig. Nem a trafobártango, csak a trafo. A többiek taxiával egyszerre érkeztünk, ami azt jelentette, hogy legalább két időzónánál tekerünk gyorsabban. Qualitons koncert. Ugyan azok a számok, ugyan olyan jól. És a már említett danival dumáltuk végig az élet nehezét, és javát. A budapestbamako rallit is. Suhi bringájával tekertem hazáig, aminek jót tett volna, ha másfél méterrel lejjebb van az ülése, mert most kicsit fáj, ha leülök. Fenékileg rossz érzés volt, amúgy jó volt hasi tani a szélben, egy régi szép idő emlékére. A lépcsőhöz láncolva hagytam a bringát, amiért a láb halott apa leagresszívta a szomszédokat, de végül kiderült, hogy semmi baj, mert én voltam, de ez már reggel volt. Addig álmodtam olyat, amilyet nem akartam nagyon. Izgalmamban izzadtam ki a mindent, amit lehet, hogy... a tv előtt ültem és böngésztem a t-home tv szerű tv-s internetet, egy olyan fotelben és szobában, ami csak a 70es évek előtt létezett és akkor is csak a szigorúan öreg nyugdíjjasoknak. Csak a kezemet láttam magamból. Kipróbáltam, integettem. Először nekem én, aztán a halott szarvasfej trófeáknak az internet tv fölött. A régi szőnyeg, amit az újkorban lábtörlőnek hívunk- elég sansztalanul próbált élni. tv fény és bicikli keresés. Megtaláltam a mai járművemet az álomtvneten és 1millió forint körül forgott, ami elég nagy összeg, nem beszélve arról, hogy ebben a hiperkommunista álomban minden, ami van és drága, az van és sokkal drágább. Ezért is volt ijesztő, amikor elég élethűen vázolta fel az agyam fekvés közbe, hogy felkelek, lenézek, és nincs ott. Kicsit megszeppentem és ijedni kezdtem, amikor eszembe jutott, hogy van egy ajtó a szobából nyiló. Benéztem és egy vaskeretes ágy. Egy szép lány feküdt benne. Mellé ültem és néztem, ahogy folyik a plafonon lévő lyukból a víz. Egy beton szoba, amiben tényleg csak egy fehér fém keretes kórházi ágy volt, benne egy közben megijedt lány, aki még mindig szép. Ha azt mondom Chloé Winkel, akkor ő feküdt ott. Egy pánikgomb volt a falon, felette Farkasházy Tivadar fényképe. Nyomd meg tedi, nyomd meg-visszahangzott valahonnan, de lehet, hogy én mondtam. Megnyomtam a piros színű gombot; a kórházi vaságyra esett egy ugyan olyan ágy. A lánynak semmi baja, de bebörtönződött. Nem emlékszem már, hogy hogy reagált erre, de addigra már a második ágy peremére ért a víz. F.T.feje a víz felszínén lebegett matricából. Mivel álmomban sem tudok erősen jól úszni, ezért még amíg ekkora a víz nyomom le még 2x a gombot gyorsan egymás után. Egy hasonló ágy, de már lépcsős és emeletes esett le a második tetejére, így már a plafonhoz majdnem hozzá érve. Elég nagy volt a fulladásos halálnak a valószínűsége, de a gondolataimban az játszódott, hogy mi lenne, ha még egyszer megtudnám nyomni a gombot. A fehér lepedőket belepte a víz, de nem látszott rajtuk. Száraznak tűntek, mert az ágy volt a főszereplő. Chloé már nem szerepelt többet. A plafonon egy alak terült el. Isten volt a xistus kápolna teremtés részéből, úgyan úgy nyúlt felém, mint ádám felé, és elmondta, hogy folynak ki a zsebemből dolgok. Nem teljesen értettem, 2pár hangszórók, egy fejnélküli barbi és egy o2 ablak tisztító folyt ki a zsebemből. A víz aljára, a szoba padlójára, ami beton volt. Egy utolsó kétségbe esett merülés, hogy legalább az ablaktisztító élje túl, de mire elértem volna felkeltem, ami az álmomban a halálomat jelenti, mint most, úgy általában is.

Márcsak a farkasházi úszkált körbe.