mindennap-ok?

Szép volt a hold. Hold, mint állandó gyakorlatilag. Teljesen egyedül éreztem magamat, legalább négymillió emberrel együtt, aki ugyanezt a holdat nézte. Ilyenkor megfogadok mindenféle szép dolgot, aminek én vagyok az alanya, a tárgya és az állítmánya is talán, de ez általában ennyi marad. Talán egy mosolyt kihozok belőle. Lassan gyűltek köré a csillagok. Szerényebben, mint bármi más arra felé. Lassan megtelt az ég fénnyel. Lassan elfogytak a gondolataim. Ilyenkor oltok el mindent, mert a semmi egy 100x szimpatikusabb és békésebb hely, mint a valami. És amikor már csak a semmi és én vagyunk, na akkor furdolhatok magamba, hogy megbántsam magam mások helyett. Elmondom magamnak előlről az igent és a nemeket. Pedig én nem akarok ilyet játszani. Ijedten figyelek magamra talán, hogy megértsem azt, amit másnak nem hinnék el. Megpróbálok hazudni, de addigra már nem is figyelek magamra. Nem tudom, de sejtem, hogy álmodni kezdek, de még legalább annyira ébren, mint 'alva. Becsukom a szemem. Esélyem sincs, hogy kinyissam a következő reggelig. Sötét van, vége van a napnak. Egy szürke pont füsként száll tőlem távolodva. Alakot formál, és egy füst iramot felvevő paripa lesz belőle. Afféle ló, de hát egy füstből csak paripa jöhet. Ugyanúgy, mint békából királyfi. A kispál még mindig énekelt az ágyban. aLÁ festés. Egy nagy hóó, megáll a paripa. A ló. Sokáig elnyúlt a farkából homokként elpárló füst, de végül nem maradt semmi csak sötét és szélfúvás. Reggel dodo bujt mellém az ágyba, mert nem szeret egyedül lenni, fél és keljek fel, mert már nem fér el. Behódoltam a hatalomnak és elkészítettem a névnapos zsófi névnapi ajándékait, úgy 1300kalóriába csomagolva. Nincs más hátra, mint.. nehéz egy régit újra. Nehéz az újjat újra. És a régit régien. Ráhangoltam magam és tudtam, ha nem csinálok új trükköt holnap elvisz az óriás, leültet és újra magammal beszélek majd arról, hogy miért.. Fél karral öleltem és próbáltam úgy sugározni, hogy mindenki megértse azt, hogy most nekem erre van szükségem. Nem írok 4sornál többet, arról, hogy a trópusi vihar című film értette meg velem azt, hogy tényleg nem szabad moziba járni. Életem legrosszab filmje. A wc felújítás miatt volt zárva. Földszintre érve már nem is kellett annyira, de azért elolvastam a lakáshirdetéseket a falon. Este 8körül lehetett és lebeszéltünk minden napi egyenleget annyira, hogy csak figyeljük egymást, a sarat és megint egymást, ha még nem ciki. Este szaunáztam, hogy kiengedjem magamból, mind azt a fáradtságot és problémát, ami már víz formájában is bennem volt. Feltéptem magamra a ruhákat, bedobtam a szennyest és kihúztam a dugót. Úgy ültem bárhol, hogy közben egyszerre ültem és álltam magamon. Próbáltam fejben megszerelni rolandnál a villanyt, mert hát ilyet még nem próbáltam. Anyeginről és LivTylerről kezdtem énekelni nagyon halkan..