Először rajta gondolkodtam. Tudtam, hogy ő nem kel majd fel. Nem kell. Ő lesz majd valahol. Kék szemekkel vár, egy fehér kabátot, afféle ballon-kabátot, hajat és némi cipőt visel majd. Egy élettelen közeg, egy élő gondolat. Természetétől fogva más, valaki más arcát viselve hencegett a zord hidegben is vékony lábaival. Széllel táncolt, és különböző fények mellett is másnak tűnt, mint egy egyszerű képzet, vagy képzelet. A jellemét kereste, látszólag értelmetlenül. Önkénytelenül kényszerítve, hogy elhigyjem, más nem is látja. Érzések nélküli fehér bőre és rózsaszín pozsgái emlékeztettek minden jóra, mely csak hasonló álomképzetek mellett történhet. A színekre, pár felhőre és egy nagyon szép női hangra. Nagyon szép, persze kemény. Olyan doorsos. Ha ismered, régen ez szólt a tintoretto étteremben. Az illatok újra számítottak, felszállt a buszra és érdekesen reagáltak sejtjei a természetre. Biztos nem látta más, nem volt nekik való. Ő volt Az Angyalok aurája.
angyalok aurája
2008.12.16. 00:52 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.