mindennap-ok?

Rövid történetem mindenki nagy szerelméről, szokatlan helyen, egy hideg erdőben zajlik. Ott, ahol a sündisznók fáznak. Egy magányos sündisznó fiú sétált a csillagok alatt és kereste élete párját. Tudta, hogy létezik valahol. Egy gyönyörű sündisznólányt képzelt el, az ő alakját próbálta meg kirajzolni a csillagokból. Egy hibátlan sünilányt, akit megcsodálhatnak sünbarátai, sőt még az ő barátaik is. A hó is szállingózni kezdett. A téli harmat cseppjei folytak le tüskéin. Dideregve pillantott meg egy alakot és hallotta, ahogy csöndesen halad felé, néhány tecchalott levélen áttaposva. Rövid ideig forogtak egymás lényegtelen alakja körül, majd a két sün megismerte egymást. Egyre hűvösebb lett, és mivel ők nem tipikus téli szupersünök, ezért összekellett bújniuk, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. Ő az igazi. Semmi kétség. Minél jobban egymáshoz bújtak, annál jobban érezték egymás tüskéit, annál jobban szúrtak. Egy ideig így nézték csöndben egymást. Aztán mindennél kellemetlenebb érzésnek ítélték meg a másik sün vétlen szúrásait. Hasonló csendben távolodtak el egymástól, csak a lábuk alatt recsegő hó törhette meg a süketek mindentudását. Későn vették észre, hogy addigra már 1000sebből véreztek. Tudhatták volna, hogy egy éjszaka alatt a legkisebb sebek sem gyógyulnak be, de ők csak tovább dideregtek, egymás közelében, a szúrós télben. Valahogy így van ez velünk, emberekkel is. Ha eltávolodunk társunktól, minden kihűl körülöttünk, többé-kevésbé rideg életet folytatunk majd. Későn gondolunk majd vissza arra, hogy azt a pár kellemetlen szúrást esetleg elviselhettük volna. Hamar rájövünk, hogy szerelmünk tüskéi jobbak, mint belefagyni az élet egyszemélyes részébe. Az ölelés nem véletlen idézi elő, hogy a 2test bármiféle fizikai energia nélkül felmelegedik, ezt nem kell érteni, ezt el kell fogadni, és okosabban kell folytatni a telet.



..mondjuk, készüljünk a tavaszra.