köszöntő

Bekapcsolom az ipodot, bár van egy régi hungáriamagnóm is a szobámban, talán mert szeretem a zenét. Kiülök a tetőre és csak nézem a csillagokat. Kispál is velem van. Ketten vagyunk egyedül. Kicsit tovább megyek, leugrom. Zuhanva fotózom azt amit senki sem vesz észre, pedig szép és egyszerű. Esténként futok és amikor a fűhöz érek csak rá gondolok. Ő rá, hogy szerettem.. otthon elmondom neki is, aztán még 3szor. Lefekszem, veszek egy mély lélegzetet és úgy ezerév múlva kifújom. Így működök, így vagyok, szabadidőmben szerelmes. Innentől egy szebb világot álmodok a nehezebb sorsúaknak. Közben elgondolkozom rajtad.. Meg akarlak ismerni.. mert tudni akarom mire vágysz és miért élsz? Nem érdekel hány éves vagy.. azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmedért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid és az élet csalódásait? Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e vadul táncolni a sötétben, eksztázistól részegülve. Hűséges vagy? nem érdekel.. mert azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradj önmagadhoz. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik. Hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed? Azt akarom tudni, hogy tudsz kudarcaiddal együtt élni és a tetőn állva a csillagok felé kiáltani: Nem érdekel hol élsz és mennyi pénzed van, elindulok! Azt akarom tudni, hogy mi adna neked ehhez erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Nem fog zavarni, hogy nem tudod ki vagyok.. csak válaszolj, mert én sem ismerem a végtelen lehetőségeit és magyarázatait arra, hogy miért is nincsenek magyarázatai. És így lett a jövőképem, valaki másfalán zölddel bekeretezve..

üvegömben

2008.12.21. 21:36 hasy

Halvány vonalak lábai tartják egymást nagyobbra, színes felhők elegyei fogják kelet szeleinek szürke hullámait. A vörösen izzó nap kapaszkodik az égbolt peremén, az alva festett hegyek hágóin. Lelkük apályai úsznak vissza, szolid békalábakon a végtelen tengerbe. Az üveghegyen is túlra, oda, ahol még nem kelt fel a nap.
-
Ott várnak már az élettelen színek, hogy különbséget tegyen köztük a fény. Ott várnak a rések, melyeket a színek fognak betölteni és persze ott vár ő is. Mert nélküle sosem lesz világ-osság. Kézen fogva, bármely folyó partján sóhajtjuk majd együtt a sötétben kelőkkel, hogy hej, de nehéz az élet színek és hang nélkül. Üveg vákuumokban hallhatunk majd mesét a zöldről és álmodhatunk árnyakkal, melyeket a régről fogunk fölismerni. Majd velük kérdezzük meg egymást arról, hogy mitől lét az élet. Egymás kezét fogva állunk majd a világ végén és lépünk még egy utolsó nagyot. Zuhanva csapjuk majd be életünk ajtaját.

 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hasy.blog.hu/api/trackback/id/tr27835717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása