a romló körökre írt szláv állomás-téri kertekben:
ahol kínos a kontrasztunkból épülő szépségük.
a kimért fűk fák virágok élnek érthető álmokat
s szép lányaikkal síratja vissza a csillagos útra
az emléket mely bemenet zúg a rab bársonyra,
a füstben számozottak fekete-fehér tekintetén
ünneplő golyók intenek pár élethalál falschként
mik csendben szólnak a jóbkedv zárt dicsőségén
s eső elől óráit lapítva súlyoz a nagyvilág porán.
a síró lány szürkehangon énekli a tengeri- bluest:
tragédiatúl partunkon rémüldözik: mit lehet tenni.
nézni a vörösbe borult kórista szocreál skanzenét?
miben csillagvirágát szagláló életek elfestegetnek
és becézik az üvegszemű babát,: kit rém üldöz.
cipőjük kutatom, harisnyájuk lesem,
széplázban égő testüket elképzelem
felnézek az égre, sírva keresem őket
és pusztítsd el kit szenvedni hagysz
kit könnyű felhő blúza alatt várnak
ki furcsálva nézi a képét csendesen
mely brutális vágyaim ajkára tapadt:
a fára kötött fehér nyakú lány: 1307208
(szám alatt)
1307208
2009.10.26. 19:53 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.