mindennap-ok?

Sajnos senki nem tört be és rakott hirtelen rendet mielőtt felébredtem volna. Azért felsöpörhette volna a bogarakat-a lehajlós részből. Sebaj, gondoltam üveges szemekkel. Összeírtam a napi teendőimet és elindultam a fővárosból fővárosba sightseeingtúra. Moszkva tért jártam körbe, rendesen mint azok, akik a moszkván keresik a vérmezőt. Átküldtek a vérmezőre, ahol a 80tól 4es számig elsétáltam. Neki csapódtam a rossz feliratú fotocellás ajtónak, így már több attrocitásom volt üvegajtókkal a nyáron, mint az emberekkel. Balhés évek ezek a 16ok. Megigazítottam a mindent, ami elcsúszott, mert nem izzadt mellém a 40fokba árnyékba, az exfotócella előtti betonon. Rajta angyalkommandó felfújás, mert arra igénye van nekik, mert..?? szóval megtapostam az angyalukat és egy portástalanportán verekedve át magam egy szép majdnem juliaroberts mellé és a majdnem miatt lett szép. Ő is az international house-t kereste, csak egyel jobb kiejtéssel. 5.emelet. Kicsit szűkös volt a körülmény, de elég erősen feszítve elfértem izmosan egy izzadt zsebkendővel, és egy letörölt homlokkal a liftben. Számoltam a neon piros kijelzőt. Egytől Ötig, egyre többet veszítve a súllyomon és egyre többet nőtt a helyzetienergiám, amit még mindig nem hiszek el. Ettől függetlenül bírtam Andreanénit, még az általánosból, de ő nem volt international houseos. Ő andreanéni volt, ezek meg raszták, jólneveltek és tanárok. Megírtam a szintfelmérőt, szóbeliztem a j.zsófia tanárnőnél és minden jól ment. Holnap jövök tanfolyamra, pontosabban holnaptól. Remélem jó lesz vagy legalább valami chipet nyomjanak belém. De itt még sehol sem tartott a napom. Zöld lámpámról ledudált egy autós, ilyen buda-pestis, ilyen demszkis. A budapestis az saját, mert most írtam ide és ha megakarod venni hát legyen. Most iszom egy pohárral. Meghagytam a felét. Féligtele. Felszálltam egy 4-6osra a hátsóajtón, na ez egy nagyon rossz környék délután 2kor, mert munkavége vagy kezdete. Ha nem öltönybe vagy, esetleg nem vagy bajszosómagyarkigombolt inges, akkor kinéznek. A 3.ajtónál álló transzvesztitát nézték még ennyien. Végig csörgött a telefon. Margithíd, séta egészen egy rosszutcából jóig, mert végül is 16éve ugyanez a gyerekorvos, de megzavart a karambol és az építkezés, amik körül ölelték dr. rom hányi doktorurat, aki szabadságát tölti. Kérem várjon.. megkaptam a fogszabályzó beutalómat, ami egy ilyen szolíd kis éjjelihez kell, amit nem tudsz, hogy kinek van, mert éjjeli. Persze ez a statementem nem együttalvós, de az 7es főbűn. Akár. Végül csak eszembe jutott, hogy elfelejtettem a moszkván a bicikliket megnézni, mert kell venni. Túlzás, hogy kell, de jó lenne. Kell. Nem foglalkoztam nagyon vele, hogy rossz utcába megyek.. mentem és kicsit megérte. Valaki magasabbnak az árnyéka takart el, már az árnyékának a fejrészéből is kitalálom, hogy a beliczai balázs, és így egy nagyobb csajozókamugép szerepébe, már rokonok is voltunk. Hátizsák, tanári végzettség, dumaszínész és a feje. Elmondta hol lakik, elmondta, hogy hol nyaral és elmondta, hogy beliczai balázs, amit az egymásra ismerésből persze sejtett, hogy tudom. Az akcentusa maradt vagy benne él a szerepébe és egy elválós kézfogás emlékeztetett arra, hogy elkezdjek azon gondolkozni, hogy miért sétáltam vele 1km-t, hát mindegy, de most kikell találnom. Találtam egy ABC-t, hogy egyek valamit-olcsón és pizzáscsigát. A pénztáros csaj elmondta, hogy a 15szabijából már kétszer hét napcsi  lement és akkor még maradt neki 3. Én mondtam neki, hogy: -kinevedd mind a 3at. Elég kemény volt és akkor kezdtem el megérteni, hogy a pénztárgéphasználói-tanfolyam miért is tart 1évig. Talátam vmit, de ez nem volt az igazi, ezért következő checkpoint a barossutca volt. Onnan kellett megtalálnom a fogászatot a szentkirályok u. 42.-t, ahova az Anita küldött. Beutalóval a kezemben látom meg a szemben lévő házat, amin csillog a frissen lepisilt 42es felirat. Nem volt jó környék. A szökőkút lüktető folyása sem volt direkt szagú, főleg úgy, hogy 50m-es körzetben lőtte ki a járókelőket. A bizonyos szemben épület és egy mozgó peugeot207es elé sétáltam ki, a még mindig fehér bár kicsit kormosabb beutalóval. nyócker-állt minden grafitis standon, a falakon. Felnéztem és fogászat volt kiírva, olyan betűkkel, mint ha az lenne kiírva, hogy dinnye akció vagy egy másik helyen másik fogászat. Be esek a nyitott vaskapun, ami ha zárva lett volna, akkor nem nagyon lett volna szükség kulcsra a nyitáshoz, mert esztétikailag volt 1000tonna, mint a portás néni, aki az ötödik emeletre küldött a gyerekfogszabályzásra, mert kiskorú, akkor nem kell beutaló. A legkedvesebb nővérkétől Jóskától kérdeztem meg, hogy hol kell kérnem a beutalót. Ez már az ötödiken történt egy téglalap alakú lomkórházból épített teremben. Sok nyolcadik kerületi származású kisfiú ült ott, a szüleikkel meg a testvéreikkel meg a nagymamákkal, és a bábával, aki a születésénél segédkezett. Beutalóhoz itt kopogjon-mondta, mielőtt eltűnt az ittben. Kopogtam erre kiszól egy férfias női hangon beszélő egyik a kettő közül. Mi a krvaannyát kopog. Kinyitotta és hasonló kedvesen küldött le a recepcióra. Kicsit féltem a lépcsőn, mert sötét volt és utánam jöhet, megölhet vagy megeszhet. Két pityorgó szőke volt a recepción, akik sírvakönyörögtek, hogy többé ne kopogjak a gézanéninél. Megmondtam nekik, hogy nekem egy soósattilát és egy götzgergőt ajánlottak gézanénihelyett. Úgy kemény 5perc után jöttem rá, hogy megmondták: A szentkirályok útja 40 és 42szám alatt is fogászat található. Pafff-nagyott esett, de egy órát megérte várni erre a márvány, jóillatú, fehér klinikára, ami holnaptól vár engem szívesen és még szórólapot is kapok. 2 házszám alatt 30évet nőtt a szimvonal és 2038as népsűrűséget statisztikáltam. 1ből 1voltam én ott, ahol senki se jár... A wesselényin találkoztunk ákival, aki könnyebben talál oda az utolsó állomáshoz, megint bringákat néztünk, megint kevés sikerrel. Forró nyomon sem voltunk. Figyelmeztettek, hogy az úttesten sétáljak, mert az autó kikerül, a cserép meg nem fog eléggé. Petinél töltöttem az estém maradék perceit és esőcseppeit is ott élveztem a beltérből, ami elég biztonságosnak tűnt a nindzsáktól álmomból, akiktől egész éjjel féltem egy kicsit. Lehatjtottam az ülőkét a 4lábú tyúk miatt és lelöktem a pókembereket a tetőmről. Csak akkor vettem észre, hogy fennt vannak a fölös csillagok is az enyémek mellett. Leültem egy picit, hogy örüljek nekik egy könnyig, amit a szélfújt ki a retinámból. Behajtottam légáteresztőre az ablakot, ki kapcsoltam a búgó hangszórót és sötétben elmondtam, hogy köszönöm a napomat és világbékét optikailag.