159éve 1849ben. Amikor még voltak belül is emberek. Fejhajtás, tisztelgés a nagyok előtt. Régi becsben, mai könnyek csordulnak hiába, hogy még egyszer megteljen vele ő vagy az a valami. Kiborul és ott hagyják. Bár már nem igazán sejtik az emberek és köztük én se nagyon, hogy mi is lehetett akkor. Mit mondhattak egymásnak és maguknak. Mi hajtotta őket. Gondolom, hogy egy ország, amit szerethettek és meghaltak, hogy jobb legyen. Pénz?:) Senkit. A feri meg odasétál és felkoszorúzza szobraikat. Fel is kell. De, ha gondol ott valaki rájuk, akkor az egyik könnycsepp helyén mosolyodjon el azon, hogy ő mit tenne a helyükben. Pénz?:) Összegyűlünk és hallgassuk meg. Egész szép és még kedves is. Kicsit unalmas, de vége lesz egy idő után. Gyertya és a szöveg, amit hallottunk már, de nem tudjuk kik ők és, hogy miért. A következő elszavalja, felkonferálja őt, hogy elmondja, amit a többiek is. Nem igazán érti, hogy mi történhetett. A cellux miatt szakadt el a krepp papír. 17nap múlvára meg kell tanulni a következő verset. Nem tudom, de 1es, ha nem. Nem tudom-mondtam már. Kérdezz mást. Nagypapa.. szóval hősök.
Október 6.
2008.10.06. 17:59 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
