Hogy frissítsem az elvárt kultúra sorstalan terjedésének rám szabott központúságát, Petőfit olvastam és szembetűnő félelme a cenzúrától vont maga után hosszú kérdéseket. Vajon írt volna-e Petőfi szebbet, vagy sokkal szebbet, ha korunk szabadságában írta volna verseit. Első logikus, de helytelen válaszunk lenne, hogy persze, mert azt írhatta volna le, amit gondol. Csak az értelmiségi kultúrok mindig ugyanazt gondolják, a művészet a leírhatatlan rövid megfogalmazásában rejlett. A nyitva maradt kérdések, és a befejezetlen mondatok sora alkotja a sejtelmet, amibe egy már említett kultúr lélek elmerül, aztán lassan szerelmes lesz soraiba.
Ő akkor így megírta, amit most úgy leírnék:
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak hogy lényeink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.