Gyenge jellem voltam, sőt teljesen jelentéktelenné tettem magam. Ilyenkor szülés depresszió-szerűt gondolok és akivel lehet veszekszem. Ilyenkor a hasam is szokott fájni, mintha a szerelem csavarná, de hát ez más. Ez rövid önszánalom. Egyet tudok tenni. Forró fürdőben ázom és dúdolok kedves ritmusokat. (nem ilyenkor nem jön jókedvű üzenet), megnézem azért. Feldobom magam a reggeli ágy maradékára és a plafont nézem. Alakokat próbálok kirajzolni az árnyékokból. Még mielőtt egy időre elaludnék, megállapítom, hogy ez az állapot a Komor. Megpróbálok aludni, titkon álmot remélni. Homályos, pár dioptriás, majd lassan kitisztul a kép. Átadom a tudatom. Innentől szabad az a bizonyos vásár. Álombolt. Lényegében az eget néztem egész álmom alatt. Az ég neve angyal volt, persze ez egy régebbi beszélgetés emlékeinek felelevenítéseként történhetett csak. Mindenkinek van, vagy kötelező feladat találni legalább egy 'embert', akihez nem kell vonzódnia. Csak ha látja, ha ő mosolyog, akkor eszébe kell, hogy jusson, hogy hisz az angyalokban. Ilyen alapon lett az én egem neve angyal. Persze ez itteni közhely és a szak zsargonja, de mások szeretnek bazdmegolni stb. leírva sem szebb. Szóval az eget néztem. A felhők fehér krepp-papírból voltak kivágva és kissé eltávolodva az égtől követték a szelek mozgását. Az ég rossz minőségű, helyenként fekete-fehér papírra lett nyomva. Gyönyörű kék. A lapok találkozásánál csak halvány csíkok jelezték az álom abszolút irreális valóságát. A félgömbég legtetején lévő repedésből ereszkedett alá egy vékony, akár karcsú kábel rajta pici rózsák és zöld levelek. A kábel végén egy villanykörte forgott, a Hold!. Ő volt a Hold, az ég főszereplője. Nem égett, a napfény segített valahogy-bárhogy. Ez már akkor sem érdekelt igazán. A helyzet engedte, hogy szabadabban gondolkozzak céljaimról. Hogy álmokat szőhessek majd ébren is. A hold világított, az égre sötétség világított és a csillagokat kis szentjánosbogarai játszották el pompás szerepben. Én csak néztem ki a fejemből, távolabb, mint ameddig bármi ellát. Csend volt, gyenge susogás. A kábel nyikorgása, ahol fordul a repedésbe. Oda, s vissza. Lassú mozgás, mintha pálcára kötve mozognának el egymástól, máshoz. A végén valami halvány toronyból szólt halk harangszó, de ez már senkit sem zavart. Érezték az átmenetet. Tolongva barátkoztak, és suttogva kérdezték: Fogsz még aludni? már soha... álmodni. nem merek.
