Azt szokták mondani, hogy amikor szenvedünk, akkor igaz, hogy fáj mindenünk, de tanulunk belőle. Nem is keveset. Elméletben, minden tekintetben hibátlan szeretők leszünk, elméletben mindent tudunk majd a nőkről és a világ(uk)ról. A bökkenő csak az, hogy a szenvedés során szerzett tapasztalatokat a szenvedés nélküli életünkben kicsit sem tudjuk használni. És amikor meg szenvedünk, akkor meg otthon gubbasztunk az ágyban és olyan filmeket nézünk egyedül, amit kettesben kéne-valaki egészen mással, mint az éppen aktuális senkimás. Tehát szinte azt is mondhatnánk, hogy a szenvedés értelmének nincs is értelme. Kicsit olyan, mint Harry Potternek varázsolni. Otthon nem szabad, pedig elég csajozós lenne hadonászni, meg seprűn haza vinni a lányokat. Persze ezt én is megtudom csinálni, csak elég kényelmetlen. A varázs világban meg minek keménykedjen, ott mindenki tud varázsolni. Szóval ilyen dolog ez a szenvedés, ahogy Rubens is mondta a mai darabban: "a szenvedés a teremtés betegsége", és nem csúszott messze az igazságtól. Amúgy lélegzet elállítóan jó előadás volt, igazi kultúrsok. Sajnálom, hogy többet nem játszák, legalább 2-3x kellett volna megnézni. A könyvet egyébként Esterházy Péter írta a címe pedig: Rubens és a nem euklidészi asszonyok.
minek harry?
2009.02.17. 23:58 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
