Egyedül áll a képen. Így csendben jelent nekem sokkal többet, mint bármely számomra ismert, szép sokaság. A mást ismert, a más unalmas, a más tiszta és világos. De ő fény marad, mely engem világít. Bennem ég, mint a szikrázó gyertyák és csak a lényeget világítja be, ami a világos mellett eltörpül. Ő állt ott csendben, bölcsebben, mint bármely logika. Csendben áll, ez igaz, de ha úgy érzed, hogy szemében mégis mindent látsz, akkor: valójában magadat látod. Azt, ami te vagy. Ő a te fényed, aki rávilágít őszinte énedre. Ez azaz őszinte én, amit a világosság gyakran elvakít. Vedd észre, hogy mégis a fénynek lesz hatalma feletted. Vedd észre, hogy a fény neked is szereped. Kinek hány szerepe lehet? Talán a fénynek se egy. Színház az egész világ. Szerepekbe bújunk és ennek a fiktív figurának a problémáit oldjuk meg. Nem is a sajátunkét! Alkalmazkodjunk, de a hasonult másunk problémái nem a mi problémáink! Őszintén kell eljátszanunk saját darabunk még akkor is, ha ezzel néha csalódást okozunk. Ehhez meg kell találni a fényt, ugyanakkor élni csak világosban lehet. Csupán a fény az, ami miatt a világosságot már természetben látjuk és miatta tudunk saját szerepet vállalni a végtelen, mégis rövid világban. Ha idáig eljut majd valaki, akkor azon kell elgondolkodnia, hogy teljesen őszintén éljük-e életünk vagy maradjunk világunkban és csak bennünk égjen örökké a fény, mint énünk szimbóluma, mint a személyes kép saját missziónkról?
leány gyöngy fülbevalóval
2009.02.26. 23:57 hasy
Szólj hozzá!
Címkék: őszinteség
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.