Felszállunk a nyeregbe. Lassú döcögések sárban és napon. Esőben. Szélben. Nem csoda, ilyen a természet. Élünk, tervezünk és meghalunk. Naponta törlesztjük a hitelt, melyet születésünkkor vettünk fel, kamata az esetleges bűn és kárhozat. Ezeket a napokat alaposan tervezzük, minden nappal kevesebb lesz. A kör felénél járunk uraim, utolsó tétek futnak, pár csepp összegyűlik, majd egy folyamban élvezzük a maradék egyenest. A célban a mellünket előre dobjuk, de most hátra: a nap végére. Este, esteledik a természet. Hold csillagai, ahogy kell annak lennie fent, hasonlóképpen lent teszünk rendet. Fejünkben éljük röviden a másnapot. Terveket szövünk, napi fogadalmakat, hogy fejlődjünk, hogy mindennap egy kicsit jobb emberek legyünk. Volt barátom, aki ma az óriás majomembert akarta legyőzni, hogy ezzel megmentse a kilencedik dimenziót. Volt aki valakit szeretne, aki valamit szerezne, valamit megenne esetleg értene. Én pihenni szeretnék, a lóra békében feküdni-csak szaladjon-ki merre-lát. Átgondolni az értelem szükségességét, majd lassan újra magamba szállni, hogy tudjak boldogan élni, a többek között írni. Bolond: ki saját világának él. Szeretném hinni, hogy az vagyok... mert már sejtem, sőt tudom, hogy jó helyen keresem. Szépen elkezdeném és csinálnám, egészen a célig, bármi történik is. Nem szabad utanáznom, a normákat követnem. Ami ízlésem szerint.. csend. –nek hangja: bennem élek.
elfut és még nem is élek
2009.03.05. 00:53 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.