köszöntő

Bekapcsolom az ipodot, bár van egy régi hungáriamagnóm is a szobámban, talán mert szeretem a zenét. Kiülök a tetőre és csak nézem a csillagokat. Kispál is velem van. Ketten vagyunk egyedül. Kicsit tovább megyek, leugrom. Zuhanva fotózom azt amit senki sem vesz észre, pedig szép és egyszerű. Esténként futok és amikor a fűhöz érek csak rá gondolok. Ő rá, hogy szerettem.. otthon elmondom neki is, aztán még 3szor. Lefekszem, veszek egy mély lélegzetet és úgy ezerév múlva kifújom. Így működök, így vagyok, szabadidőmben szerelmes. Innentől egy szebb világot álmodok a nehezebb sorsúaknak. Közben elgondolkozom rajtad.. Meg akarlak ismerni.. mert tudni akarom mire vágysz és miért élsz? Nem érdekel hány éves vagy.. azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmedért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid és az élet csalódásait? Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e vadul táncolni a sötétben, eksztázistól részegülve. Hűséges vagy? nem érdekel.. mert azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradj önmagadhoz. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik. Hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed? Azt akarom tudni, hogy tudsz kudarcaiddal együtt élni és a tetőn állva a csillagok felé kiáltani: Nem érdekel hol élsz és mennyi pénzed van, elindulok! Azt akarom tudni, hogy mi adna neked ehhez erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Nem fog zavarni, hogy nem tudod ki vagyok.. csak válaszolj, mert én sem ismerem a végtelen lehetőségeit és magyarázatait arra, hogy miért is nincsenek magyarázatai. És így lett a jövőképem, valaki másfalán zölddel bekeretezve..

lencse

2009.03.30. 23:53 hasy

erika somogyi painter watercolor paintingMert amikor elhagyod, akkor nem hozzá mész vissza, hanem ahhoz akihez tudsz. Mert hiányzik, hogy valaki megöleljen, hogy valaki kicsit szeressen-és úgyis csak ő tud. és úgy csak ő tud. Így végül bizonyos, szeretlek. Nemisakárhogyan. Aztán oda ültem melléd a padra, gondoltam majd szomorúan boldogulunk a nap alatt. Zöldülő rét virágokkal, csicsergő madarak-jelen pillanatban nincs is szebb. Mint te és ők. Amikor a jobb lábaddal köröket rajzoltál a homokba, és amikor a körökbe én szíveket tettem-nem tudtam, hogy mit csinálok. Esélyem sem volt védekezni. ERőszakos szíveket.., de azért rám nézett. Hatosok lettek, maszatok és utoljára lehulló levelek. A szokásos, unfair, a szokásos élet túlzása, hogy a szemembe nézhet és elvarázspálcáz vele. Bármennyi képzeletet meghalad és mindent látok benne, amit valaha is látni akartam. Az utcákon, a tereken és az ő pici szívében. Persze, mint minden varázs-ez is megszegett. Elcsalt gondolatok és apróbb felhők. Bűnöztem, virágokat téptem neki. Frisseket, méheknek menyeit. Pedig ez már csak amolyan halotti tor, amolyan sírra való vigasz. Ösztöneim mesélték, hogy az emberek mind egy vagy más virágnak képe. Te orgona vagy, és ketten ez a csokor.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hasy.blog.hu/api/trackback/id/tr231036587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása