Rakétákat lövő telihold, remegő csillagok és szerte árnyék a sötétben. Másodlagos felhők és régmúlt napok emléke szikrázik még pár ház között. Egy befogadó árnyat és némi élelmet keresve az ínséges időkre. Apropó az idő, vasszögön lóg. Az egyik ember megeszi a másikat. Iázó szamár és szilaj paripák. A félmennyből ez a jelentés. Kevés ember, sok az ember szerű lény. Sötét szobáikan épp csak dereng a lámpafény. Az életük szép, csak a világuk lett beteg. Majd fogtam a macska fejét és kihányta az egeret, remegő ujjak, szemek, mint a szélben felkapott levél. A bohóc sír, susogtat és az éjjeli madarak mesélnek rémtörténeteket, de engem hadd vonzon a meredek. Az angyal leesik a toronyból, mert az Úr a bánat rozsdás kardjába dőlt. Szeretet nélkül élnének ők- a házak üresek, jelentéktelen életek, a zsenik ügyetlenek.. félős nyuszik a kalapban. Persze ez absztakt és groteszk is, a szürreális irodalom, az pí betükben. De ez is csak egy álom volt. A teraszon ébredek már 20adjára. Nem hősként fekszem. Nomádként vagyok itt. A nomád elpusztíthatatlan hős!
rémékomád
2009.04.29. 23:39 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.