köszöntő

Bekapcsolom az ipodot, bár van egy régi hungáriamagnóm is a szobámban, talán mert szeretem a zenét. Kiülök a tetőre és csak nézem a csillagokat. Kispál is velem van. Ketten vagyunk egyedül. Kicsit tovább megyek, leugrom. Zuhanva fotózom azt amit senki sem vesz észre, pedig szép és egyszerű. Esténként futok és amikor a fűhöz érek csak rá gondolok. Ő rá, hogy szerettem.. otthon elmondom neki is, aztán még 3szor. Lefekszem, veszek egy mély lélegzetet és úgy ezerév múlva kifújom. Így működök, így vagyok, szabadidőmben szerelmes. Innentől egy szebb világot álmodok a nehezebb sorsúaknak. Közben elgondolkozom rajtad.. Meg akarlak ismerni.. mert tudni akarom mire vágysz és miért élsz? Nem érdekel hány éves vagy.. azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmedért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid és az élet csalódásait? Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e vadul táncolni a sötétben, eksztázistól részegülve. Hűséges vagy? nem érdekel.. mert azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradj önmagadhoz. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik. Hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed? Azt akarom tudni, hogy tudsz kudarcaiddal együtt élni és a tetőn állva a csillagok felé kiáltani: Nem érdekel hol élsz és mennyi pénzed van, elindulok! Azt akarom tudni, hogy mi adna neked ehhez erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Nem fog zavarni, hogy nem tudod ki vagyok.. csak válaszolj, mert én sem ismerem a végtelen lehetőségeit és magyarázatait arra, hogy miért is nincsenek magyarázatai. És így lett a jövőképem, valaki másfalán zölddel bekeretezve..

az álom ars poeticája

2009.05.01. 23:56 hasy

Most mindegy végülis, hogy álom volt vagy nem, de most maradt meg először az álom éntágítása olyan erővel bennem, hogy már leírhatom a körvonalait. Szóval éntágítás. Úgy értem, olyan vetületeim lettek, annyira éreztem, hogy én vagyok a filmnoárból a keserűség, ahogyan csak kevésszer. Vagyis nem,  talán mégsem mindegy, hogy álom volt, mégiscsak lehet ennek jelentősége. Szóval az ember néha olyanokat tud összeálmodni, nőket, férfiakat, érzelmeket, olyasfajta önmagát, amikhez az agyának nem kéne, hogy joga legyen. Hogy lehetnék én álmomban az, aki nem vagyok, ráadásul erősebben, mint éber énem. Hogyan lehetek én az, aki mindig akartam volna lenni, de ez túl szürreális, ez még álmainkban sem ilyen szép. Majd szétrepedek ilyenkor a belső pluszoktól, az új gondolatoktól és az élet új színeitől. Hogyan lehetnek lelkem ellenségei az általam álmodott életköltői, kik tehetségesek, hatalmasok és úgy bolondok, amennyire bolond én se ébren, se álmomban nem tudtam lenni. Pedig el se hinnéd, hogy hányszor próbáltam. Hogyan lehetek megrekedve még mindig ebben az önmegszerető önáltatásban. Ilyenbe bele szoktak(szokás) bolondulni, legalábbis az egészséges emberek biztosan:)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hasy.blog.hu/api/trackback/id/tr31098091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása