Nekem nem egy, nekem a végtelen mélység és a szédítő magasság az élet. A világ kapuin túl legyek bezárva. Kilakat, ki majd bejut valahol. Kicsit más, halovány színek és elvontan állok. Annak a körközepén, hogy legyen egyszer majd szürke a szívünk és együtt a csöndben közösre gondolva hasztalan búskomorságunk gyepére koszos cipővel lép szemányifi' és egyéb francia badarság. Mádmazel et Mössziö budapest meztelen plakátján, testén erein és földnél sötétebb valóján. Mindent bekent fény a csillogás, minden bekent fénycsillogás meg maybe she likes me not any more.. na ez sír az eldobható képeken, a leöntött színeken és a ésszel fel nem fogható pontokon. Egy földre dobott csillag maradt, széttépett álmok szőnyege, de én maradok előtte. Elismerően meghajlok, leborulok sírni.. Most csend az utolsó zaj és én a szürke az elfolyt csillogás a végtelen mélység a szédítő magasság.
szemányifi
2009.05.16. 22:10 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.