Álmomban kérdezte meg tőlem egy hosszú őszhajú fényképész, hogy mi aggaszt engem és az életemet. Látja a negatívokon, amiket rólam készített. Kicsit aggodó arccal, kicsit hitetlenül, de átgondoltam a helyzetet és egész őszintének tűnt a válasz: miszerint a halálom előtt ne mondhassam, hogy gyáva vagyok. Bátornak kell lennem, minden pillanatban, amikor az megkívánja - válaszolta. A levegő megfagyott, minden ami élő eltűnt. Az idő megállt és remegni kezdtem. A perceim jöttek, lassan elszálltak előttem. Nem igazán tudom, hogy ismertem fel a perceket és nem emlékszem, hogy hogyan néztek ki, de azok biztosan az én perceim voltak. Én csak remegtem és dühödtem, de nem tudtam megmozdulni. Az orrom előtt suhantak el, majd lassan eltűntek a sötétben.
aggodálom
2009.05.17. 23:03 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.