Minden napnak megvan a maga szépsége. A tegnapi nap szépségérét nem tudtam végig élvezni és csak a végén jöttem rá arra, hogy a vége tulajdonképpen a pozitív és ezzel már szép is legalább annyira, mint. Hajnali3körülre fejeztem be a németet. Minden féle transzcendens irgalomért reménykedtem. És az arra száló bármiknek jobban örültem, mint bármikot, mert ők kellettek ahhoz, hogy ne álmodhassak homályosan. Nagyon gyorsan aludtam el, vagy talán inkább épp, hogy csak annyira csuktam be a szememet alkalmakként, hogy csak egy hosszabb pislogásnak tűnjön, de nem. Ilyenkor kikapcsolok. Kikapcsolok én, és kikapcsol az amúgy sem megnyerő tartásom. Bóbiskoltam, bóbiskolódtam vagy ahogy ragozni lehet még a péntek tüneteit. Az utolsó csengő jelentette az átmeneti gyógyulást. Egy filmet néztünk meg páran, a hivatlanokat. Nem árulok el belőle semmit, csak hogy ijesztegetős, kezeslábaskaratézos volt. És a liytyler játszott benne. Jól és szépen. Este a várva várt James Pants koncert, és közvetlenül utána ütöttem bele magam a fehérpöttyös, de mikiegeres lepedőmbe. Az ítélet..
09.26.08
2008.09.27. 02:30 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.