Csöpögős gondolatok és röpködő nejlonzacskók a levegőben. Sokkal érdekesebb lenne, ha minden eggyel színesebb lenne, mint ami. Nejlon színű nylonzacskó repül, ütemesem, mint egy gyertya lángjának árnyéka. Táncol a levegőben és amikor már kellő magasba ér, eltűnik. 2000millióan eszik a Föld tetejét, magaslatipatkányok. Egymás között terjesztik, felülről csomagolják be. Felhőkbe öltöznek. Ártalmatlanul dobálnak repülőgépeket. Unalomból terroristák és terrorizált zacskókként ébrednek. A csillagok felett. Placebot, esetleg némi Hiperkarmát hallhatnak lentről. Vissz és visszahangok. A Föld. Naponta tízmilliókban nem vetődik fel.. vajon féljek e tőle. Hogy is volt. Színesebb világot akartunk. Gyártottunk neki zacskókat, hogy táncokat láthassunk, bár mulandó. Nem szép és eleshet, csak a baj lesz vele. Egyedül biceg majd. Éjtnappal alá csúszik a betonon. Beszorul, de egyszer szabad lesz. Érti a bezártságot, de nincs más. Ő is választana. Próbál barátkozni, de ő is egy, aki esélytelen vagy sosem azt szereti, akit kell. Megéri e élniük. Sokan vannak és mind egy egyik. Színesek lennének. láw meg minden. Követnék a divatot, van aki feketebakancsos, lenne aki emolenne. Felvágná az ereit divatból és elég rossz zenéből. Csőbe húzná magát és kivasalná a füleit. Meglátná és elvenné. Így élnének és a gyerekek. A karriert hagyná, de lenne aki folytatná. Próbálna szeretni, néha eljárna. Bármi lenne, élvezné az életet. De most ott van ő fennt és a többiek. Tölekednek az első sorokért, kevés a jegy, mert ez az egy dolog maradt nekik. Lenézni és látni a csillagokat. A visszhang is odáig ér. Kinyújtóznak. Le esnek egy láthatatlan kötélen, egy színtelen szívárványon csúzdáznak. A tólószékbe, a kórházba egy kedvetlen kéz alá. Lennt is van fennt. Valaki feláll. Nem csodálkozik, simán feláll. Elindul az út jobb oldalán. Megfogja a kezét, a szemébe mosolyog. Közel hajol és meghallja vágyait. Egy nagy esés és ott áll előtte a világa, a kezét fogja. Esik, de már belé. Szerelmes lesz és színesben látja majd a világot. Úgy ahogy eddis is akarta. Régebben összetört szívének darabjaival szeret majd tovább nagyon. Ahogy eddig is, újra nyálas és csöpögős. A vége ugyanaz. Egyszer mind..
magaslatipatkányok
2008.10.08. 22:47 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
