A helyzet kicsit mindig romlik a boldogsághoz, meg a minden jóhoz képest is. Egyszer fennt, egyszer lennt. Már csak személyes okokból és államilag, amolyan kollektíve is. Idén is eljött október huszonharmadika, hogy megemlékezzünk az 56os forradalomról. Hőseiről és üzeneteiről is. A szomorú és tényleg bántom magam, ha nem így van, de már a velem egy korban lévők és hasonló gyermeteg emberek sem sejtik a lényeget, vagy tudnának bármit az egészről. A helyzet, hogy talán ez sok, de még mindig a legkevesebb. Eljutottunk idáig, bár úgy tartom, hogy én még tartom magam. Ebben és néhány hasonlóban. De hát mindenkit nevelnek. Nevelnek valamire, vagy próbálkoznak. Vannak, akinek csak pénzt adnak. Na és van, aki tényleg nem tudja mi történt 52éve és ma. Mondjuk természetes, de akkor sem biztos, hogy ők a hibások mindenért vagy csak ezért a sokért, ami tényleg kevés. Mert vannak még akik gyújtogatnak és bekapcsolják a tv-t. Kezdik sejteni, hogy a hibásak azok lehettek, akik neveltek. Kik a szüleid?-kérdezi bárki. És tulajdonképpen.. ott áll. Kicsit szakadt és ennyire piszkos is, de ettől még nem lenne rossz vagy még ennél is rosszabb. Ez csak elő ítélet. Na és persze nem tud semmit. Nem tisztel semmit, és nem is gondolt bármi féle zászlóra. De van, aki gondol rá szépen. Felöltözik, mert megteheti. Volt pénz, hogy neveljék. Lett belőle valaki. Jegyet kaphat az opera estéjére, ahol ülnek azok, akik komolyan gondolják, azt, hogy itt ülnek és ezért ők megtették, azt amit az ünnep elvár. Taps. Levonul az egész, és lassan eltelik éjfél. A kellemetlen politikai mosolygás, és helyzettől függő barátságok. A szituáció szülöttei és október huszonharmadika. Lehet beszélni újra a világválságról. Arról, hogy az egész nyugat minket temet. Talán ez nem is az első. Szlovákoknak sikerül, még a románoknak is. Lehet véletlen, de nekünk semmi sem jön, vagy talán nem is akar összejönni. Senki nagynak sem érdeke, senki nagy sem látja. Illemre nevelték, 56ra és nem magyarországra. Persze vannak még páran, akik nyugodtan nézik végig a tv-ben. Talán felháborodva, de ők már nyugdíjjasok és/vagy talán nagypapák. Ők már átélték 56ot. Tudnak róla mesélni, és csak magukban szomorúak, azért, hogy legendájuk eltűnni látszik. Egyszer minden véget ér.., mert így kell lennie. Valaki mindig hibás. Volt, aki nem és nem úgy nevelt. Volt, aki csak úgy. Majd egyszer talán jön valaki, aki talál megoldást. A történelemből okulva, őt vagy lelövik, vagy lesz ellenszere azoknak, akik még mindig tapsolnak.