Még az álmomban mesélt róla valaki. Persze ő is csak valaki mástól halhatta, amolyan szájról szájra. Az ablakon is túl furcsán állt meg minden ahhoz, hogy elhigyjek bármit is. Valahol a szívárványok fölött élt, az égen és az egyre csak táguló ózonlyukon átlátó helybéliek láthatták nap, mint nap. Nem mintha annyira érdekes lenne, de hát mégis csak ő van felül. Mégiscsak ő a legkülönlegesebb, a vörösesbarna hajú marsi nő. Ahogy az ajtó tábláján is látszik halvány pirossal; woman from mars. Az ott élő apró állatok is csak annyit tudtak, illetve sejtettek róla és barátairól, hogy amolyan real, amolyan igazi marsiak. Vettem még egy száraz kekszet, de a történet már nem igazán érdekelt. Sejtettem, hogy hamarosan ébredek. Kár lenne mindent feladni és átmenni érte csak azért, mert senki álmába nincs még egy ilyen pöttyös ruha, de már nem is igazán értek ahhoz, amiről álmodok. Most pont jó lesz abba hagyni, tovább passzolni valaki más szemére. Nem szemrehányás, álmot vet szemére.
a marsi hölgy
2009.01.02. 02:58 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
