Moszkva, fagyott komorsága
a rideg, végtelen nap éjjelén
A kreml palotái előtt fekvő
halottak száján csend üvölt,
végig, szerte a kietlen tájon.
ez, és a rémület visszhangja
keres túlélőt a élettelenben,
nem maradt más hátra, mint
az elmúlás- épp másik élet.
az élet a múlté,
a csend visszaért.
a remény álma
keres még a tájon,
de a nép halott.
dicső katonák ezrei - mit értek?
fegyverek vérébe fagyva mind.
de van még egy remény
amit még ér pár napsugár
egy közeli halál végében,
a dombon üvegkastély pihen.
Beton és gyémántok szürke
termeibe lépő szórt sötétség.
Meggyalázott halottak arca
vékony szálakon lóg a falon. Rendületlenül a hitben!
Kegyetlen fények szerte árnyékán,
csillogó mészkövek minden fájdalmán
pár, majd több fekete fátyol alján
kilépő szellem, gyilkos gondolatán.
A halottak arcát viselik,
az erkölcsnek halottjai
a maradtvilág mozgatói.
Ez volt az összes remény?
Ez volt az ismeretlen álom?
velejéig romlott ördögök palástja,
halottak rothadó arcain a múlt bűnei?
ez a pokol barátom: kín és fájdalom.
Egyszer még születhessek,
egyszer még érzések nélkül
kileszek éhezve a bosszúra.
Mert ismerem a halottakat.
Ismertem a kijavított gyönyört.
Ismertem a megőrjített zsenit.
Ismertem a családomat..
Köszönöm álarcos gyávák,
köszönöm, majd egyszer úgyis
..
megbosszullak világ!
álarcosbál moll
2009.05.21. 21:26 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.