Ritkán gyónok. Elég nagy bűnnek számít ez a keresztény egyházban, még ha nem is súlyosak a bűnök még is csak megmegszegem a 10parancsolatot és elelvágom az írva feszített erkölcsi köteleket. A bűneimet 'mindig' sikerült magammal megbeszélnem és hellyel közzel kijavítanom vagy számomra lelkésszel felérő lelki társakban ültetem el a hamis magjait, a későbbi, szebb virágoknak. Sőt általában érvényesítem az egyszerű igazságot, ahogy tudok tanulok a hibákból, ennek ellenére persze gyakori a repeta, de az egy testilelkifáradság egy enyémnél egyszerűbb dimenzióba(n). Viszont nem tudok mit kezdeni pár visszatérő gondolattal, képpel és az ő munkáskezüket fogó lelkiismerettel. Bárhogy próbálnám ledolgozni ezeket az aprótündéreknek tűnő fiatal foltokat, semmit sem tudok tenni. Végül megfogalmazódott bennem egy számomra nyugtató és a legtöbb ember számára paradox igazság, hogy akármilyen rosszak is visszatérő gondolataim és a lelkiismeretem, mégis mindig valamiféle szeretettel és tapasztalni vágyó ragaszkodással kell rá gondolnom és még ha nem is kellene, ez így műküdik bennem (magától-magamtól).
mosolygó bűneim alól
2009.07.08. 21:35 hasy
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.