köszöntő

Bekapcsolom az ipodot, bár van egy régi hungáriamagnóm is a szobámban, talán mert szeretem a zenét. Kiülök a tetőre és csak nézem a csillagokat. Kispál is velem van. Ketten vagyunk egyedül. Kicsit tovább megyek, leugrom. Zuhanva fotózom azt amit senki sem vesz észre, pedig szép és egyszerű. Esténként futok és amikor a fűhöz érek csak rá gondolok. Ő rá, hogy szerettem.. otthon elmondom neki is, aztán még 3szor. Lefekszem, veszek egy mély lélegzetet és úgy ezerév múlva kifújom. Így működök, így vagyok, szabadidőmben szerelmes. Innentől egy szebb világot álmodok a nehezebb sorsúaknak. Közben elgondolkozom rajtad.. Meg akarlak ismerni.. mert tudni akarom mire vágysz és miért élsz? Nem érdekel hány éves vagy.. azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmedért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy. Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid és az élet csalódásait? Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e vadul táncolni a sötétben, eksztázistól részegülve. Hűséges vagy? nem érdekel.. mert azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradj önmagadhoz. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik. Hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed? Azt akarom tudni, hogy tudsz kudarcaiddal együtt élni és a tetőn állva a csillagok felé kiáltani: Nem érdekel hol élsz és mennyi pénzed van, elindulok! Azt akarom tudni, hogy mi adna neked ehhez erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Nem fog zavarni, hogy nem tudod ki vagyok.. csak válaszolj, mert én sem ismerem a végtelen lehetőségeit és magyarázatait arra, hogy miért is nincsenek magyarázatai. És így lett a jövőképem, valaki másfalán zölddel bekeretezve..

szürketükörben

2009.01.13. 19:10 hasy

valamivel szebb nap ébredt az unott ég peremére. belül zord és félelmetes jelzővel ékelt sötét várt. péter még abban a bizonyos karosszékben ült, ahol nagyapja is azelőtt. kezét a karfára tette és kihúzta tüdejét. csigolyái végig ropogták a levegő halk dallamát, majd félve nyögött ki magának elég használt életet. péter őszintén szokott sóhajtani, így tette ezt most is. péter felsóhajtott, hogy -bárcsak! de egyet se félj péter. itt a világ. ez a világ, amelyben mindenki charles, és neked semmit sem kell tenned, azért, hogy péter maradj. lélegezz-, de aminél ennél fontosabb-élj őszintén. és ami még ennél is fontosabb, hogy élj őszintén önmagadhoz. tudj másnak fájdalmat okozni, csak azért péter, hogy hű maradj önmagadhoz. péter elhallgatott, majd égből rajzolt szikrázó szemével végig nézett a kietlenen és résnyit fordult a világhoz, melynek már régóta mesélni vágyott. mesélni vágyott angyalokról, amiket látott. csillagokról beszélne, melyeket folyton érez. melyeket csukott szemmel is lát. álmokról, melyek majd megtörténnek egyszer. felállt és lassú lépéseivel rezegtette meg a padlót. valójában persze nyekergett. a csendtől, és kortól megrepedt tükör szürke színeiből lopta ki sajátját, majd mélyen szemébe nézett. még mindig szikrázott, mintha csak.. mintha csak péter lelkének tükre lenne. ilyen ez a szem. ilyen a szem, melyek helyére csillagokat tettek, hogy ott ragyogjanak tovább. a szürke jellemek özönén, és az esőben tipogó árnyak is lássak majd mikor lenéznek, egészen a folyó partjáig.. hogy csak a döglött hal úszik az árral.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hasy.blog.hu/api/trackback/id/tr65875481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása